Fotóterápia - Nerpel Nikoletta fotográfus születésnapi vallomása

Frissítve: márc 21

Januárban 30 éves lettem, és ez volt az első olyan születésnapom, amit egyfajta mérföldkőnek éltem meg. Elgondolkodtam néhány mélyebb kérdésen, ami előttem már sokakat foglalkoztatott, például Gauguint is:

"Honnan jöttünk, kik vagyunk, hová megyünk?"

Mivel ezzel a kérdéskörrel sok irányba el lehet indulni, előbb a saját, eddig megtett utamat vizsgáltam meg.

Fotográfus létem ellenére volt idő, amikor hat lóval sem lehetett volna kamera elé vonszolni. Micsoda paradoxon!

MInden azzal indult, hogy egész gyerekkoromban sokat csúfoltak az elálló füleim miatt.

Nikiegér volt a gúnynevem.

Állandóan kiengedve hordtam a hajamat, és amikor testnevelés órán össze kellett fognom, nagyon szégyelltem magam, hisz semmi sem takarta a füleimet. Aztán felső tagozatban meg is híztam, és akkor még a vaskos lábaim miatt is folyton beszóltak. Itt volt az a pont, amikor végleg elsüllyedtem a szégyentől.


Jöttek a szürke és fekete ruhák, csak senki ne vegyen észre...


Aztán gimiben megpróbáltam összeszedni magam. Tiszta lappal indultam, amiben a füleimen végzett plasztikai beavatkozás is sokat segített.


Így visszagondolva, akkor már egész csinosan is öltöztem: bár a sötét színek maradtak, mindig magassarkút viseltem hozzá.

Belül viszont továbbra is nagyon gátlásos maradtam... Tudjátok, az a típus, aki akkor is csak félve szólal meg, ha kérdezik.

A külsőm és a belsőm közti ellentmondás sok félreértésre adott okot: mások felé a szótlanságom miatt inkább tűnhettem nagyképűnek, mint gátlásosnak.


Tini koromban gyakran jártam rock/metál koncertre. Kívülről egészen beleillettem a társaságba: fekete ruhák, fekete haj, szegecsek... Mindez nőies verzióban, mert közben szerettem volna felkelteni a kiszemeltem figyelmét. A legviccesebb az egészben, hogy még vele is olyan távolságtartó voltam, hogy sokáig azt hitte, utálom.


A koncerteken egyáltalán nem tudtam elengedni magam: semmi éneklés, semmi fejrázás, mert mit szólnak a többiek... Miközben ők mellettem vadul tomboltak, énekeltek, én vigyázzállásban néztem végig a koncerteket, annyira gátlásos voltam.

Pedig közben arra vágytam, hogy én is felszabadultan tomboljak!

Belül éreztem, mennyire jólesne, de teljesen leblokkolt a "hozott csomag". Nem értettem, hogy lehetek ennyire selejtes, hogy nem tudom jól érezni magam emberek között.


Aztán később hobbi szinten elkezdtem fotózni a koncerteket, és egy jó fotó kedvéért - a kamera mögé bújva - mertem mozogni a tömegben.


A 20-as éveim tulajdonképpen végig a fotózásról szóltak, ami szerintem egyfajta terápiaként is működött, csak akkor még tudat alatt.


Ahogy a fotózás szakmámmá, hivatásommá vált, egyre magabiztosabb lettem, ki tudtam nyílni.


A fotósiskola után néhány évvel a fotósuli "Büszkeségeink" rovatába készült velem egy interjú. Az iskola vezetője visszaemlékezett a suliban töltött napjaimra és elmondta, mekkora meglepetés neki, ahogy kinyíltam, mivel a suliban annyira csendes és visszahúzódó voltam.

Így indultam valóban, de az első pillanattól tudtam, hogy fotózással szeretnék foglalkozni, mivel az alkotásban éreztem magam teljesnek, és ezért képes voltam átlépni a saját határaimat.

Mindig is a szépséget szerettem megmutatni a fotóimmal.


Sosem a hibákra figyeltem, hanem mindent idealizáltam, mert az emberekből a legszebb önmagukat akartam kihozni. Meg akartam nekik mutatni, hogy az én kamerám szépnek látja őket, hogy ezzel segítsek nekik, hogy ezzel hassak az énképükre.


Hogy többé soha senki ne szenvedjen attól, ahogy mások gúnyain keresztül látja magát, mint én láttam magamat! Mert az nem igaz...

Sajnos hajlamosak vagyunk arra, hogy "szűrőn" keresztül nézzük magunkat, és csak azokat a részeinket látjuk, amikkel elégedetlenek vagyunk. Pedig ha az összképet néznénk, rájönnénk, hogy tulajdonképpen minden rendben van velünk, semmi okunk arra, hogy bármilyen külső tulajdonságunk miatt rosszul érezzük magunkat. Sőt, ha más szemével nézhetnénk magunkat, arra is rájönnénk, hogy az általunk megállapított "hibát" a másik észre sem veszi, vagy éppen tetszik neki.

A 30-as születésnap nagy tanulsága, hogy átgondoltam az elmúlt éveket és kijelenthetem:

Legyőztem a "Nikiegeret". A születésnapomon készült fotókon nyomokban sem látom azt a gátlásos, bizonytalan tinit, akinek egyetlen vágya volt, hogy senki ne vegye észre.

Néhány éve egy fesztiválon - Kalapács és Depresszió koncerten - a közönséggel együtt énekeltem és ugráltam. És annyira jól esett! Végre nem érdekelt már, néz-e valaki, vagy ki mit gondol.


Bár ez egy hosszú, önismereti folyamat volt, a születésnapi fotózás tette fel az i-re a pontot és lehetőséget adott egy új kezdetre.


A fotózáshoz kreppelt, tupírozott frizurát kértem, olyat, ami mutatja a füleimet. Bár a mai napig nem szeretem őket, de elfogadtam olyannak, amilyenek, és az a frizura annyira hiper-szuper volt, hogy nem is érdekeltek a füleim.


A smink és frizura vadságával, látványosságával és a gyönyörű, designer ruhákkal egy olyan énemet mutathattam meg, amit korábban sosem, hisz még nem voltam hozzá elég bátor.


Ezekről a képekről már nem egy félénk lány, hanem egy magabiztos nő néz vissza. És miközben az összkép elegáns, lázadó rocker múltamat sem tudom letagadni és nem is akarom.

Rockzenész férjem az a "srác", akinek évekig jártam a koncertjeire, de azt hitte, utálom, mert akkoriban nem mertem beszélgetni vele sem.

Igazuk volt azoknak, akik azt mondták, hogy a 30-as éveink a legszebbek. Mindenkinek más a története, ez enyém ez:


30 éves koromra feldolgoztam azokat a mondatokat, amiket sosem lett volna szabad kimondania senkinek.


_______________________________

Írta: Nerpel Nikoletta/ Fotográfus


A cikkben szereplő fotókat Márton Andrea és Takács Ferenc készítették. Hatalmas köszönet, hogy megmutattátok, mi rejtőzik bennem! :)

A fotózás közreműködői:

Styling: Vanyovszki Mária

Smink: Gercosz Henriett

Frizura: Krucsó Tamás

Ruhák: Anita Pasztor, Manier, Evelin Fink

Arany szandál: Reka Vago


A bejegyzésben található fotók felhasználása engedély nélkül tilos! Ha mégis megteszed, nem csak szerzői, de személyiségi jogokat is sértesz vele.



78 megtekintés0 hozzászólás