„És megszületik a csoda...” - Mayer Krisztina »Boldogság« fotózása
Frissítve: jan. 2.
Egyik legnagyobb elismerése a munkánknak, amikor egy ügyfél visszatér. Mayer Krisztinával is volt alkalmunk már többször együtt alkotni; a Couture Élményfotózás keretében ő volt az, akivel tavaly Hamupipőke mesevilágát megalkottuk.
Idén a BOLDOGSÁG témájával kereste meg csapatunkat.

„A boldogság pozitív érzelmekkel jellemezhető mentális állapot, amely a megelégedettségtől az egészen intenzív örömérzésig terjedhet.” - https://hu.wikipedia.org
Miközben a külvilág ezer sebből vérzett, mindannyiunk belső harmóniáját és boldogságát erősítette, amikor a közös alkotásba belevágtunk. Igazi örömmunka volt.
A képek elkészülte után Krisztina így vallott:
2012-ben fejeztem be a PhD képzést (tudományos doktori fokozat) és védtem meg a doktori disszertációmat. Ma is emlékszem a védés utáni örömre és felszabadultság érzésre. Idén, 2022-ben pedig habilitáltam. Úgy gondoltam, hogy ennek az örömét szeretném „megörökíteni”. Március 3-án voltak a habilitációs előadásaim, de valahogy a frissen kitörő háború rányomta a bélyegét az örömömre, és elmaradt az a nagyon várt szabadság érzés.
Ezt szerettem volna most egy kicsit pótolni. A vidámság, öröm, boldogság, szabadság, megkönnyebbülés érzését és ennek alkotó elemeit szerettem volna képi formába önteni. Felszabadultan ugrálni, lobogó ruhában, vidám, színes helyeken, mintha újra gondtalan gyerek lennék….legalább egy napra.

Volt már szerencsém a csapattal dolgozni, így tudtam, hogy az én fantáziám nagyon könnyen beindítja az ő fantáziájukat, és nem fogok csalódni a varázslatban, amit létrehozunk.

Talán ez a legjobb az egészben, hogy együtt, közösen, egy célért „dolgozunk” és mindenki azt teszi hozzá, amihez ért, amit szeret, amiben jó és a végén megszületik a csoda….a közös csoda. Úgy, hogy közben mindenki élvezi, amit csinál és a végén mindenki magáénak érzi az eredményt.

Ha a képeknek van további útja, az meg hab a tortán!

A Hamupipőkés képek kapcsán átélhettem milyen jó érzés, mikor megjelenik egy nemzetközi magazinban egy fotóm, vagy portré versenyen bronz díjat ér el.

Úgy érzem, hogy az „életközépi krízisemre” is kiváló gyógyír tud lenni néhány ilyen élmény. Átélni azt 45 évesen, amire 20 évesen vágytam, de akkor nem adta meg a sors, vagy a jó Isten….és most megkaptam. Ez nagyon jó érzés, nem is tudom elmondani, milyen hálás vagyok, hogy átélhettem mindezt.

_______
Fotó és digitális utómunka: Nerpel Nikoletta
Smink: Gercosz Henriett
Styling: Vanyovszki Mária
Haj: Vereczkey Anikó
Nagy ruha: Jkaposistyle
_______
Ha szeretnél ilyen élményt magadnak vagy szerettednek, a Couture Portré élményfotózás csapata rendelkezésedre áll.