top of page
kDSC_9400_edited.jpg

30/30

the 30 over 30 campaign

Nerpel Nikoletta fotográfus kampánya 2021

30 csodálatos , akik bátran lépnek a kamera elé, hogy elmeséljék történetüket és átéljenek egy életreszóló élményt!

Exkluzív élményfotózás, hogy megünnepeld azt a csodálatos Nőt, aki vagy!

30 csodálatos, bátor Nőt keresek a 30-as, 40-es, 50-es, 60-as és 70 feletti korosztályból, egy életreszóló élményre, fotózásra, mellyel téged, a nőiességedet, a történetedet ünnepeljük. Ideje megmutatnunk a világnak, hogy a szépség valóban kortalan. 

Miért pont 30/30?

Januárban 30 éves lettem és ez volt az első születésnapom, amit egyfajta mérföldkőnek éltem meg és úgy döntöttem, hogy emlékezetessé, felejthetetlenné teszem ezt a kerek évfordulót. Megálmodtam magamnak egy napot, ami csak rólam szól. Arról, hogy előhozzam magamból profi csapat segítségével egy olyan énemet, amit korábban nem mertem megmutatni. Fantasztikus érzés volt kilépni a komfortzónámból és büszkeséggel tölt el visszanézni a fotókat. Már nem az a gátlásos lány néz vissza rám, akivé a gyermekkori csúfolódások tettek, hanem egy magabiztos nő, aki ura a saját életének. De mindennek, amit átéltem, volt célja és eljuttatott oda, ahol ma vagyok. Én ezt a belső utat ünnepeltem meg a 30. születésnapomon.

Eljött az idő, hogy téged ünnepeljünk!

Ezért is indítom el a 30/30 kampányt, aminek célja, hogy szám szerint 30, 30 év feletti hölgyek mutathassam meg a legszebb Önmagát élményfotózásaink által, profi csapat segítségével. Hallani szeretném a sikertörténeteiteket, de a nehézségeket is, amelyek elvezetettek a mostani énedhez. Mindenkinek van története, alig várom, hogy meghallgassam a tiédet!

Mit tartalmaz a program?

- Egy fotózás előtti online konzultációt, amikor megbeszéljük, hogy milyen stílusban szeretnéd a fotózást, milyen ruhákban éreznéd jól magad, stb.

- A koncepcióhoz illő sminket és frizurát, amit a fotózás napján profi szakemberek készítenek el.

- 5 szett dizájner ruhában állsz kamera elé, amit divatszakértőnk választ ki magyar divattervezők aktuális kollekcióból, a veled egyeztetett paraméterek alapján.

- 4 órát fotózunk budapesti, a koncepcióhoz illő, jól felszerelt műteremben.

- A fotózás alatt végig irányítalak a pózolásban, hogy a legelőnyösebb formádat mutathasd a képeken. 

- Jelszóval védett online galériából választhatod ki a 25 db kedvenc fotóidat, amiket retusálva szeretnél megkapni.

- A kedvenc fotóidat nem csak digitális verzióban, hanem egy elegáns, 20x30 cm méretű fotódobozban is megkapod nyomtatott formában.

Amennyiben hozzájárulsz, a program során videófelvételt és/vagy interjút készítünk veled, amiben elmeséled a saját utadat, ami a fotózáshoz vezetett.

Én is ezzel a programmal ajándékoztam meg magam és garantálom, hogy felejthetetlen élmény, igazi önbizalombomba! 

"Egy fantasztikus napot adott, megtapasztalhattam, hogy milyen kiszakadni a hétköznapi valóságból és belecsöppenni egy mesébe. Varázslatos volt az egész nap és a fotók is azok! Nagyon jó érzés, hogy ennyi „emlék-képem” van erről az élményről, így tulajdonképpen örökké tud tartani valamilyen formában. Igazából sokkal többet kaptam, mint amire számítottam!"

Szerintem minden nőnek át kellene legalább egyszer élnie az élete során azt, hogy átváltozik (azzá, amivé szeretne), hogy láthatja, hogy lehet szép és csodás a fotókon akkor is, ha messze nem látja magát tökéletesnek a valóságban. És a legjobb az egészben, hogy ezek a képek örökre megmaradnak, elővehetők bármikor, amikor úgy érezzük, hogy szükségünk van egy kis varázslatra, csodára, mesére." Dr. Mayer Krisztina élménybeszámolója arról a fotózásról, amikor Hamupipőkévé változtattuk. A teljes interjút ide kattintva olvashatod: „Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk az álmainkért” - Interjú Mayer Krisztinával

Mennyibe kerül ez az exkluzív élményfotózás?

Az élményfotózás ára a kampány keretein belül 249.000 Ft (319.000 Ft helyett)!
A létszám limitált: max. 30 fő.

A feltüntetett árak alanyi áfamentesek.
Az árak tartalmazzák a fotóstúdió bérleti díját a fotózás időtartamára.

Milyen egyéb csomagok közül választhatok?

DSC_9666 másolat.jpg

SILVER

- Fotózás előtti konzultáció & teljeskörű szervezés az elképzelésed alapján

- Professzionális smink és frizura

- 2 szett ruha divatszakértőnk által összeállítva

- 2 óra fotózás budapesti műteremben

- 10 db magas minőségben retusált fotó

149.000 Ft

divat13.jpg

GOLD

- Fotózás előtti konzultáció & teljeskörű szervezés az elképzelésed alapján

- Professzionális smink és frizura
(félidőben smink-és frizuraváltás) 

- 3 szett ruha divatszakértőnk által összeállítva

- 3 óra fotózás budapesti műteremben

- 15 db magas minőségben retusált fotó

199.000

webvalogatas44.jpg

DIAMOND

- Fotózás előtti konzultáció & teljeskörű szervezés az elképzelésed alapján

- Professzionális smink és frizura
(félidőben smink-és frizuraváltás) 

- 5 szett ruha divatszakértőnk által összeállítva

- 4 óra fotózás budapesti műteremben

- 20 db magas minőségben retusált fotó

- Fotódoboz (20x20 cm),
20 db nyomtatott fotóval.

279.000

bottom of page